Bár választási csalással kezdett el vádaskodni Benjamin Netanjahu, Izrael várhatóan leköszönő miniszterelnöke, a pártja jelezte: békésen átadja a hatalmat a politikus.
Benjámin Netanjahu szerint az elmozdítását célzó kormánykoalíciós kísérelt a demokráciában tapasztalt „legnagyobb választási csalás eredménye” – írja a Guardian.
Egy meghatározó korszak ért véget tegnap Izraelben. Több mint 12 évnyi folyamatos kormányzás után távozik a tisztségéből Benjámin Netanjahu, az ország miniszterelnöke. Netanjahu évtizedeken át meghatározó alakja volt az izraeli politikának. A nagy taktikus hírében álló politikus nevéhez kötik többek között azt, hogy az utóbbi években Izrael jelentős gazdasági fejlődésen esett át. Emellett sikerült normalizálnia hazájának viszonyát olyan arab országokkal, amelyek korábban a létezését sem ismerték el. A sikerek ellenére azonban súlyos korrupciós vádak és a hatalomban eltöltött évek erodálták Netanjahu népszerűségét. Az alábbiakban sorra vesszük a Netanjahu-korszak legfontosabb intézkedéseit és a miniszterelnök személyét, illetve politikáját.
Ha csak Izraelen múlna, már holnap béke lehetne a régióban - mondta el Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam magyarországi nagykövete a Portfolio-nak adott interjújában. A nagykövet szerint a jelenlegi helyzet a palesztinokkal kicsit arra az esetre hasonlít, amikor az egyik fél nyer, de a vesztes mindig kap egy második esélyt, amellyel azonban sosem él. Az izraeli-arab együttműködés tekintetében a nagykövet úgy véli, hogy az arab országok többé nem akarnak a palesztinok fogságában lenni, mivel az újonnan kialakított helyzet mindegyik fél számára előnyös. A nagykövet kitért arra is, hogy az iráni nukleáris kísérlet megakadályozása egyes országoknak diplomácia játék, Izrael számára viszont létkérdés. A magyar-izraeli kapcsolatokat illetően pedig elmondta, hogy több megállapodás kapcsán zajlanak az előkészületek, igaz a pandémiás helyzet és az izraeli kormányválság miatt vannak bizonyos akadályok, de a határ a csillagos ég.
Jichák (Buzsi) Hercog volt munkapárti politikus lesz Izrael tizenegyedik államelnöke a hét év után leköszönő Reuven Rivlin utódja - jelentette a helyi közszolgálati rádió szerdán.
Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke azt mondta a sajtónak, hogy még akár legfontosabb szövetségesükkel, az Egyesült Államokkal is hajlandók összeveszni annak érdekében, hogy meggátolják, hogy Irán atomfegyverhez jusson – írja a Fox News.
Magyarország kiáll barátja, és szövetségese, Izrael mellett - hangsúlyozta keddi jeruzsálemi találkozójukon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek.
Olyan politikai erő formálódik Izraelben, amely 12 év után leválthatja Benjámin Netanjahut és kormányát, véget vetve nem csupán a jobboldali politikus uralmának, hanem annak a kétéves politikai patthelyzetnek is, melyből a közel-keleti ország négy választás után sem tudott még kitörni. Az ország élére egy jobboldali, nacionalista politikus kerülhet, aki támogatja Ciszjordánia annektálását és Egyiptomhoz csatolná a Gázai övezetet, ilyen radikális lépésekre azonban aligha kerülhet sor, hiszen várhatóan egy centrista párttal koalícióban fog kormányt alakítani. Az alakuló koalíció pártjai ideológiai különbségek miatt nem sok mindenben fognak tudni megegyezni, sőt, még az sem biztos, hogy létrejön az együttműködés, hiszen könnyen lehet, hogy az utolsó pillanatban omlanak majd össze a tárgyalások. Szerda éjfélig eldől Izrael politikai jövője.
Benjámin Netanjahu arra figyelmeztet, hogy az alakulóban lévő új izraeli koalíciós kormány veszélyt jelentene az ország biztonságára nézve – írja a BBC.
Vasárnapi televíziós beszédében jelentette be Naftali Bennet (címlapképünkön), a jobboldali Jobbra (Jamina) párt vezetője, hogy támogatja Jaír Lapid pártját egy nemzeti egységkormány megalakításában, ami ha szerdáig sikerülne, akkor azt jelentené, hogy a 2009-ben kezdődött Benjamin Netanjahu miniszterelnöki korszak véget ér. Az új egységkormány vezetője átmenetileg éppen Bennet lehet.
A jobboldali Jobbra (Jamina) nevű párt csatlakozásával Jaír Lapíd és Naftali Bennet vezetésével Likud nélküli nemzeti egységkormány alakulása körvonalazódik Izraelben - jelentette a helyi média vasárnap.
Egy-két napon belül lehetséges a tűzszünet az izraeli-palesztin konfliktusban - jelentette ki szerdán a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista Hamász mozgalom egyik vezető tisztségviselője.
Az elrettentés sikertelensége esetén nem zárható ki a leszámolás a Gázai övezetet vezető Hamász palesztin mozgalommal - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán egy nagyköveteknek tartott tájékoztatón.
Joe Biden telefonon egyeztetett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel hétfő éjszaka. Az amerikai elnök támogatta egy tűzszünet létrejöttét az izraeliek és a palesztinok között, miközben saját pártján belülről egyre nagyobb nyomás alá helyeződik, hogy vessen véget az erőszaknak – írja a CBS.
Angela Merkel német kancellár ismét elítélte a Gázai övezetből Izrael ellen intézett rakétatámadásokat és kormánya szolidaritásáról biztosította Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt kettejük hétfőn telefonon folytatott megbeszélésén - közölte a német szövetségi kormány szóvivője. Az Európai Uniót mélységesen aggasztja az izraeli légierő által lerombolt, több nemzetközi sajtóorgánumnak otthont adó gázai toronyház ügye - jelentette ki Peter Stano az unió külügyi szolgálatának szóvivője hétfőn az Európai Bizottság sajtókonferenciáján.
Izrael újabb több millió adag vakcina vásárlásáról állapodott meg a Pfizer amerikai gyógyszergyártóval hétfőn - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A megállapodás szerint 2022 végéig érkeznek Izraelbe az újabb, több millió dózist tartalmazó vakcinaszállítmányok, melyekért Izrael egymilliárd-másfél milliárd sékelt (100-150 milliárd forintot) fizet.
Benjámin Netanjahut, a jobboldali Likud párt elnökét kérte fel az új kormány megalakítására Izraelben Reuven Rivlin államfő kedden, a katonai rádióban egyenes adásban sugárzott beszédében, miután a frakciókkal tartott hétfői megbeszélésén a legtöbb képviselő a kormányfői tisztséget 2009 óta betöltő politikust javasolta a tisztségre.